2012. november 29., csütörtök

Fénylánc


„Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh’se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba……!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!”
(Reményik Sándor: Nagy Magyar télben)






Karácsony a fény újjászületésének ideje
bennünk és a természetben. Közös ünnepre
hívunk benneteket. December 21.-én (pénteken)
17 órakor a Szent Mihály-hegyen (Börzsöny)
kigyullad egy máglya, amelynek fénye
- ha te is akarod - messzire elvilágít az éjszakában...
A szomszédos hegycsúcsokon barátaink
várják a fényt, hogy meggyújtsák saját tüzeiket.
Az ő tüzeikre is választüzek gyúlnak
szerteszét, a közös ima és a Fénylánc végigfolyik
a hegyeken, hogy közelebb hozza egymáshoz
az embereket, hogy az esőcseppek
végre elindulhassanak a tenger felé…
Akikhez idén még nem ér el a Fénylánc,
18 órakor együtt gyújtsák meg tüzeiket. Ha
bármi okból nem tudsz a Fényláncban részt
venni, tégy egy égő gyertyát az ablakodba és
mondj el ekkor egy imát értünk is.
hozzá: ez az ő döntésük, ők maradnak, én
pedig megyek.
Megboldogul, jobb létre szenderül, távozik
az árnyékvilágból… A magyar
nyelvben a halállal kapcsolatos minden
kifejezése arról szól: odaát jobb! Akkor
mitől félünk? Halálom előtt szembesülök
tetteimmel, lepereg az életfilm, és immár
hátizsák és visszahúzó súlyok nélkül elrepülök,
mint a madár…
„Három tarka kendőt veszek,
Ha felveszem, tarka leszek,
Tarka leszek, mint a világ,
A síromon nőjön virág.”
Ez már az álomról szól: odaát vagyok,
ahol tarkaság van, nincsenek kötelező színek,
feladatok, korlátok… Egybeolvadok
a világgal, már csak egyetlen vágyam
van: legyen folytatásom! Boldoguljanak
az odaát hagyott gyermekeim, barátaim,
használják az általam kötött pulóvert, az
általam faragott gereblyét, az általam átadott
tudást, az általam teremtett teremtményeket:
ott töltött életem által nőjön a
világ – a síromon nőjön virág!
És itt vár minket a valódi titok, ami végigkísérte
egész életünket. Amikor majd
szembesülünk teremtményeinkkel, ahogy
naponta, évente megfutott köreink során
tettük még a Földön. Amikor a halott
csendben egyedül állsz a Teremtőd elé, és
elhangzik az a bizonyos egyetlen kérdés:
ki vagy te? De te már sejted a választ…



Én Te vagyok!
Boldog Karácsonyt!
Kelt Mag falván, az
Úr 2012. évében,
Enyészet havában
Gécz y Gábor
MAG közösség
Fénylánc Magyarországért
Segíts, hogy minél több fény áradhasson
elsötétült világunkba!


Kutasd fel a környékeden azt a hegycsúcsot, azt a
halmot, ahonnan a legtöbb szomszédos hegyorom látszik,
amely megszólít téged, legyen ez a te Szenthelyed!
Keresd meg az embereket környezetedben,
akik hozzád hasonlóan szomjúhozzák a
fényt, együtt gyújtsátok meg tüzeteket, legyenek
ők a te Testvéreid!
Találj rá a szomszédos hegyormokat őrző
közösségekre, kapcsolódjatok össze, hisz
együtt alkotjátok a Fénylánc lelkét, legyenek
ők a te Nemzeted!
Szeresd Földanyánkat, becsüld társaidat,
óvd az élő tájat, és ne hagyj szemetet magad
után!
Ha kapcsolódni akarsz, add tovább és rakj
ki plakátot Keresd meg a te szent helyed és találjatok
egymásra
Kérnénk mindenkit hogy a tűzgyújtás helyén körültekintőek legyenek, és a szükséges óvintézkedések, ( víz, tűzoltó készülék) figyeljenek.
Jelentkezés és fénypont jelőlés:
fenylanc.uw.hu
www.magtar.hu
Németh Gyula - 30/940-4520
Hamvas Gábor - 30/297-1352
Este, ha kigyulladnak a csillagok az Égen és a
Földön gondolj arra: nem vagy egyedül!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése